Közzétette Hokage | Március 01, 2011
Szabó Zsolt blogbejegyzésével útnak indul az anime szinkronszínészek sorozat.
Ezen blogbejegyzéssel indítom útjára az anime szinkronszínészeink sorozatot, ahol igyekszem mindenkirõl említést tenni. Akit elsõnek választottam egyedi hangja miatt azonnal kirí a tömegbõl. Hasított már, mint Babe, a kismalac, vagy mint Dennis, a komisz, de ennél természetesen sokkal ismertebb szerepeket is fel tudunk mutatni animés körben, például Ichigo vagy Allen magyar hangjaként. Kiről is lehet szó?
Szinte már hallom, ahogy a fangörlök hangosan visítják a nevét... Igen, Szalay Csongorra gondoltam, aki az utóbbi időben biztosan bekerült a legtöbb sorozatba.
Csongor egész korán kezdte a pályáját, ugyanis óvodás kora óta szinkronizál. Család tekintetében nem lehetett könnyû dolga, mivel egy négy gyermekes család egyetlen fiú sarja.
Fiatalon ismerkedett meg Botlik Mátyással, 14 évesen pedig már együtt zenéltek. Pár évvel késõbb csatlakozott hozzájuk Arany Dóra, és 2004-ben megalapították az animés körökben igen jól ismert The Grenma együttest. Hangját hallva sosem gondolnánk róla, hogy már 25 éves - talán ez a szerencsés tulajdonsága az, ami újra és újra anime szerepeket hoz a számára. Karakterei között sok a lázadó tinédzser, mint például a fent említett Kurosaki Ichigo (Bleach) vagy Allan Walker (D.Gray-man). Az Animax nézõk legutoljára Kohori Kazuki szerepében hallhatták, a Lovely Complex kis, színeshajú hódítójaként. A kiadványok rajongói pedig a Ghost Hound - Szellemvadászok sorozat fõszereplõjeként, a kisgyermek korában lelki traumát átélt 14 éves fiú, Komori Tarou szerepében.

Legemlékezetesebb szerepei:
Slayers - A kis boszorkány / Xellos
Bleach / Kurosaki Ichigo
D.Gray-man / Allen Walker
Sámán Király / Len Tao
Naruto / Gaara (Animaxes szinkron)
Pokémon / Richie, késõbb Ash Ketchum
Kaleido Star / Ken Robbins
Bakugan Szörny Bunyósok / Billy
A dinoszauruszok királya / Max
Ghost Hound - Szellemvadászok / Komori Tarou
További szerepei a teljesség igénye nélkül:
Lovely Complex / Kazuki Kohori
Soul Eater / Ox Ford
Akira / Kai
InuYasha 4. Mozifilm / Dai
Tsubasa kapitány I. / Masaru
Digimonok - Az új kaland / Takuya Kanbara
Full Metal Panic? Fumoffu / Masatami Hyuga
Kilari / Tsukishima Subaru
Nana / Satou Kouchi (2. hang)
Nodame Cantabile / Tanaka Makiko (Nõi karakter)
Rómeó és Júlia / Petruccio
Trigun / Kaite (7-8. rész), Zazie (22. rész)
B-Daman / Wen Yong Fa
A párbaj mesterei / Jack
Beyblade / Oliver
Transformers / Cody
Cubix / Mong
Dorama szerepek:
A Silla királyság ékköve / a fiatal Kim Jusin
@Zsocaika / Szabó Zsolt. Források: Wikipédia. IszDB. MyAnimeList.